A felismerés az a képesség, hogy korábban találkozott információval azonosítsuk azt, amikor azt újra felidézzük. A feleletválasztós tesztek a felismerésen alapulnak. Ahogy az ismerősség érzése is, amikor egy arcot látsz a tömegben, és tudod, hogy már találkoztál vele korábban, még akkor is, ha a név nem jut eszedbe.

Mivel a megfelelő elem a zavaró tényezők között található, a felismerés általában könnyebb, mint a segítség nélküli felidézés. A különbség elég nagy ahhoz, hogy az emberek gyakran olyan anyagokat is felismerjenek, amelyeket spontán módon nem tudnak előállítani. A kettős folyamatelméletek szerint a felismerés alapja lehet az eredeti epizód élénk felidézése vagy az ismerősség automatikus érzése.

A téves felismerés akkor történik, amikor egy új tárgy ismerősnek tűnik, mert közös tulajdonságai vannak a tanulmányozott anyaggal. A Deese-Roediger-McDermott paradigma magas arányú téves felismerést eredményez olyan kritikus csalik esetében, amelyeket soha nem mutattak be. Az ilyen hibák azt mutatják, hogy a felismerés nem pusztán a tárolt nyomok kiolvasása.

• A korábban tanult anyag azonosítása
• Könnyebb, mint az ingyenes visszahívás
• Emlékezés vagy ismeretség által alátámasztva
• Téves riasztásoknak kitett

A mérés továbbra is központi szerepet játszik mind a laboratóriumi memóriakutatásban, mind a mindennapi helyzetekben, például a szemtanúk azonosításában.