A rétegtan a kőzet- és talajrétegek vizsgálata a relatív kormeghatározás érdekében. Az alapelv egyszerű: egy zavartalan sorozatban az alsóbb rétegek idősebbek, mint a felettük lévő rétegek. A régészek ezt használják fel egy lelőhely lakottságának sorrendjének felállítására. Ha egy kerámiastílus egy alsóbb rétegben jelenik meg, mint egy másik stílus, akkor az első idősebb. Ezt az érvelést, amelyet a szuperpozíció törvényének neveznek, Nicolas Steno fogalmazta meg a 17. században.

A valódi lelőhelyek ritkán érintetlenek. A rágcsálók ássák át magukat. A gyökerek áttörik őket. Az árvizek erodálják az ereket. A későbbi gödrök a korábbi rétegekbe vágnak. A régészek minden lelet pontos helyét feljegyzik, és metszeti ábrákat készítenek, amelyek a rétegeket profilban mutatják. Figyelik a behatolásokat is, azaz az eredeti kontextusukból elmozdult tárgyakat. Egy mély rétegben talált érme gyanús, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. A más lelőhelyekkel való keresztkormeghatározás és az olyan abszolút módszerek, mint a radiokarbon, segítenek a szekvenciák megerősítésében.

Kulcsfontosságú alapelvek

• Szuperpozíció: az alsó rétegek idősebbek.
• Eredeti vízszintesség: a rétegek laposan kezdődnek.
• Keresztirányú: egy jellemző, amely elvág egy másikat, később található.
• Asszociáció: az azonos rétegben lévő tárgyak nagyjából egykorúak.

A rétegtan adja meg a régészet időbeli mélységét. Enélkül a tárgyak kontextus nélkül lebegnének.