Az arányos szabályozás a hibával arányos kimenetet állít elő. Ha a hiba megduplázódik, a kimenet is megduplázódik. Ha a hiba kicsi, a kimenet is kicsi. A vezérlő erősebben nyom, amikor messze van a célponttól, és enyhül, amikor közelebb kerül. Ez a legegyszerűbb és legintuitívabb szabályozási művelet.

Az arányos erősítés, Kp, határozza meg, hogy a szabályozó milyen agresszíven reagál. A nagy erősítés gyors választ jelent, de fennáll az oszcilláció veszélye. Az alacsony erősítés stabil, de lassú választ jelent. A szabályozó kimenete Kp szorozva a hibával. Ennyi. A matek triviális. A hangolás nem az.

Arányos szabályozási viselkedés

• Gyors reagálás a nagyobb hibákra.
• Állandósult állapotú hiba állandó terhelés alatt.
• Oszcilláció, ha az erősítés túl magas.
• Lassú válaszidő, ha az erősítés túl alacsony.
• Gyakran kombinálják integrál- és deriválttagokkal.

Az állandósult állapotbeli hiba a fő gyengeség. Ha a rendszernek állandó kimenetre van szüksége a pozíció megtartásához a gravitációval vagy súrlódással szemben, akkor a proporcionális tagnak nullától eltérő hibával kell rendelkeznie ahhoz, hogy ezt a kimenetet előállítsa. Ez azt jelenti, hogy a rendszer az alapérték alá süllyed. Az integráló hatás hozzáadása kiküszöböli a hibát. A derivált hatás hozzáadása csökkenti az oszcillációt. A legtöbb valódi vezérlő mindhárom tagot használja. De bizonyos alkalmazásokhoz elegendő a proporcionális szabályozás önmagában. Egy egyszerű vonalkövető robot proporcionális szabályozást használhat a kormányzáshoz. Minél távolabb sodródik a vonaltól, annál nehezebben fordul vissza. Ez azért működik, mert a robot mindig mozog, és a hiba soha nem állandósul. A proporcionális szabályozás az alap. Minden más erre épül.