Amikor a halakat gyorsabban pusztítják el, mint ahogy a populációk képesek feltöltődni, az túlhalászáshoz vezet. Ez csökkentheti az állomány biomasszáját, csonkolhatja a korszerkezetet, és megváltoztathatja a megmaradt halak genetikai összetételét. Súlyos esetekben az állományok összeomlanak, és a halászat gazdaságilag életképtelenné válik.

A mozgatórugók közé tartozik a túlzott flottakapacitás, a nem hatékony szabályozás, az illegális halászat és a veszteséges hajókat működtető támogatások. Az ökoszisztéma hatásai túlmutatnak a célfajokon: a táplálékhálózatok eltolódása, a nem célzott fajok járulékos kifogása növeli a relatív nyomást, és az élőhelyeket károsíthatják a halászfelszerelések. A helyreállítás lehetséges, de évekig vagy évtizedekig tartó, a halászati ​​mortalitás csökkenéséhez vezethet, különösen a hosszú életű fajok esetében.

A tudományosan megalapozott fogási korlátozások, a jogokon alapuló gazdálkodás, a tengeri védett területek és a jobb monitoring egyes régiókban visszafordította a túlhalászást. Globálisan azonban a felmért állományok jelentős részét továbbra is túlhalásszák, vagy továbbra is túlhalászás sújtja. A fogyasztói döntések és a nemzetközi együttműködés egyaránt befolyásolják a pályát.

Egy olyan populáció, amely egykor virágzó halászatot támogatott, néhány évtizeden belül ellenőrizetlen halászattal a maradékra csökkenhet.