A glasgow-iak és a texasiak egyaránt tudnak angolul beszélni, és a hangjuk sem egyforma. Az akcentus a kiejtés egy jellegzetes mintázata, amely a beszélő régiójához, társadalmi hátteréhez vagy anyanyelvéhez kapcsolódik.

A hangsúlyok magukban foglalják a magánhangzók minőségét, a mássalhangzók artikulációját, a ritmust és az intonációt. Önmagukban nem jelentenek különálló nyelvjárást, bár a hangsúly gyakran a nyelvjárási különbség legközvetlenebb észrevehető része. A hallgatók a hangsúlyjeleket – néha igazságtalanul – arra használják, hogy társadalmi ítéleteket hozzanak az iskolai végzettségről vagy a származásról.

A második nyelvi akcentusok akkor keletkeznek, amikor a beszélő anyanyelvének hangrendszere befolyásolja az újat. A fonetikai képzés bizonyos jellemzőket csökkenthet, mégis sok beszélő egész életében felismerhető akcentust tart fenn. A nyelvészek az akcentusokat a hangváltozás és a társadalmi identitás feltérképezésére tanulmányozzák, ahelyett, hogy helyesnek vagy helytelennek minősítenék őket.

• Egy nyelv jellegzetes kiejtési mintázata
• Régióhoz, osztályhoz vagy nyelvi háttérhez kapcsolódik
• Magánhangzókat, mássalhangzókat, ritmust és hangmagasságot foglal magában
• Az identitás és a kapcsolat markereként vizsgálták