A gótikus szépirodalom egy olyan műfaj, amely a misztikumot, a horrort, a természetfelettit és az intenzív érzelmeket hangsúlyozza, gyakran sötét vagy archaikus háttérrel szemben. A tizennyolcadik század végén jelent meg, és soha nem tűnt el teljesen.

Horace Walpole Otranto vára című művét hagyományosan az első gótikus regényként emlegetik. A stílus Ann Radcliffe, Matthew Lewis, Mary Shelley, később pedig a Brontë család, Poe és számtalan viktoriánus és modern alkotó műveivel virágzott. Tipikus elemek az omladozó várak vagy kúriák, a zsarnoki gonosztevők, az üldözött hősnők, a titkos bűncselekmények, az előjelek és a rettegés légköre. A pszichológiai fenyegetés gyakran ugyanolyan fontos, mint a fizikai veszély.

A gótikus szépirodalom az ész és az irracionális, az élő és a holt, a civilizált és a primitív határait kutatja. Különböző kulturális környezetekhez igazodott, és hatással volt a filmre, a zenére és a popkultúrára. A kortárs gótikus irodalom ironikusabb vagy pszichológiailag explicitebb lehet, mégis az árnyék és a hátborzongató erejére épít.

Amikor egy történet a félelemről, a múlt jelenre gyakorolt ​​hatásáról és a hétköznapi valóság összeomlásáról szól, akkor gótikus módon működik.