Az alapvonal a láthatatlan vonal, amelyen a karakterek helyezkednek el. A legtöbb betű ezen nyugszik. Az alsóbb vonalú betűk, mint a g, j, p, q és y, alá esnek. A felsőbb vonalú betűk, mint a b, d, h, k és l, az x-magasság fölé emelkednek. Az alapvonal rögzíti a szöveget. Enélkül a betűk különböző magasságban lebegnének. A szem nehezen olvasná el. A tipográfia erre a láthatatlan vonalra épül.

Az alapvonal igazítása a szöveget hasábok, feliratok vagy felületelemek között rendezi el. Amikor két szövegblokk egymás mellett helyezkedik el, az alapvonalaik igazítása tiszta vízszintes kapcsolatot hoz létre. A szem ugrás nélkül olvassa át a szöveget. Az elmosódott alapvonalak hanyagnak tűnnek, még akkor is, ha a néző nem tudja megmondani, miért. Többnyelvű tervezésben az alapvonalak fontosabbak. A különböző írásrendszerek eltérő alapvonal-konvenciókkal rendelkeznek. A latin, az arab, a dévanágari és a kínai írásrendszer mind eltérően helyezkedik el az alapvonalhoz képest. Az írásrendszerek egy sorban történő keverése gondos beállítást igényel. A tervezőnek módosítania kell a pozíciót, a méretet és a térközt, hogy a írásrendszer kiegyensúlyozottnak tűnjön. Az alapvonalrácsok kiterjesztik a koncepciót az egész elrendezésre. Minden szövegelem ugyanahhoz az alapul szolgáló rácshoz illeszkedik. Az eredmény egy állandó függőleges ritmus. Az olvasó lehet, hogy nem veszi észre a rácsot, de érzi a sorrendet. Eltávolítása lazává és professzionálistalanná teszi az elrendezést. Az alapvonal láthatatlan. A hatásai azonban nem.

Alapvető koncepciók

• Alapvonal – a sor karakterei ülnek
• X-magasság – a kisbetűk magassága
• Ascender – az x-magasság feletti rész
• Leszállópálya – az alapvonal alatti rész
• Alapvonalrács – a függőleges ritmus keretrendszere

Az alapvonal az olvasható szöveg alapja. Minden mást ehhez mérünk.