A történetek egy olyan befejezés felé haladnak, amely lezárja a központi konfliktust. A megoldás a cselekmény befejező szakasza. A laza szálak elvarrásra kerülnek, a kérdések megválaszolódnak, és a szereplők elérik az egyensúly új állapotát – vagy legalábbis egy olyan megállási pontot, amelyet kiérdemeltek. A hagyományos drámai struktúrában a megoldás a tetőpontot és a cselekmény lecsengését követi.

Nem minden megoldás rendezett vagy boldog. Néhány történet kétértelműséggel, tragédiával vagy nyitott kérdésekkel végződik. A lényeg az, hogy a mű közepét mozgató narratív energiát megcélozták. Az olvasók elégedettséget, meglepetést vagy szándékos nyugtalanságot érezhetnek, a szerző tervétől függően.

Hosszabb művekben a befejezés jelentős záró szakaszt foglalhat el; novellákban csak egy bekezdés lehet. Akárhogy is, ez az a pont, ahol az olvasó visszatekinthet és láthatja az egész alakját. Egy gyenge befejezés azt a benyomást kelti, hogy a történet egyszerűen megállt; egy erős befejezés céltudatosnak és teljesnek mutatja az előző eseményeket.