Műanyag palackok, nejlonkötél, DNS és cellulóz. Ezek polimerek, ismétlődő szerkezeti egységekből, úgynevezett monomerekből álló nagy molekulák. A szó a görög „polüsz” (sok) és a „merosz” (rész) szavakból származik. A polimerek lehetnek természetesek, mint például a fehérjék és a gumi, vagy szintetikusak, mint a polietilén és a polisztirol. A modern életben mindenhol megtalálhatók.

A polimerek polimerizációval képződnek. Az addíciós polimerizáció kettős kötésekkel, például eténnel kapcsolja össze a monomereket, melléktermékek kibocsátása nélkül. A kondenzációs polimerizáció a monomereket funkciós csoportokkal, például aminosavakkal vagy disavakkal és diolokkal kapcsolja össze, egy kis molekula, például víz kibocsátása közben. A polimerizáció foka határozza meg a lánc hosszát és tulajdonságait. A hosszabb láncok erősebb, viszkózusabb anyagokat eredményeznek.

A polimer tulajdonságai a monomertől, a lánchossztól, az elágazástól és a molekulák közötti erőktől függenek. A polietilén rugalmas és kemény. A polipropilén merevebb. A polisztirol merev és átlátszó. A nejlon erős és rugalmas. A teflon kémiailag inert és nem tapadó. Különböző monomerek kopolimerizálásával a vegyészek testreszabott tulajdonságokkal rendelkező anyagokat hozhatnak létre. A blokk-kopolimerek például önállóan nanoszerkezetekké tudnak összeállni.

A polimereket csomagolóanyagokban, textilekben, építőiparban, orvostudományban és elektronikában használják. Könnyűek, tartósak és olcsók. Emellett szennyező anyagok is, mivel sokuk nem bomlik le biológiailag. Az újrahasznosítás és a biológiailag lebomló polimerek egyre népszerűbbek. A polimer sokoldalú anyag, amelynek története még mindig íródik.