Egy klóratom 17 protonból és 17 elektronból áll. Szüksége van még egy elektronra a külső héjának kitöltéséhez. Amikor felveszi ezt az elektront, kloridionná válik, 17 protonnal és 18 elektronnal. A plusz elektron negatív töltést ad neki. A negatív töltésű iont anionnak nevezik. A név a görög „felfelé” jelentésű szóból származik, mivel az anionok az elektrolízis során az anód felé vándorolnak.

Az anionok akkor keletkeznek, amikor az atomok elektronokat vesznek fel. A nemfémesek hajlamosak anionokat képezni, mivel majdnem teljes külső héjjal rendelkeznek, és könnyebben vesznek fel elektronokat, mint amennyit elveszítenek. Az oxigén alkotja az oxidaniont, O2-. A kén alkotja a szulfidaniont, S2-. A nitrogén alkotja a nitridaniont, N3-. A töltés attól függ, hogy hány elektronra van szüksége az atomnak a stabil konfiguráció eléréséhez.

A poliatomikus anionok olyan atomcsoportok, amelyek nettó negatív töltéssel rendelkeznek. Gyakori példák a nitrát (NO3-), szulfát (SO4^2-), karbonát (CO3^2-) és foszfát (PO4^3-). Stabil egységek, amelyek töltést hordoznak és csoportként vesznek részt a reakciókban. Nélkülözhetetlenek a biológiában, az iparban és a környezetkémiában.

Az anionok mindenhol megtalálhatók. Az asztali só nátrium-kationból és klorid-anionból áll. A szódabikarbóna nátrium-kationból és bikarbonát-anionból áll. Az oldatban lévő kationok és anionok egyensúlya határozza meg az elektromos vezetőképességét és a pH-értékét. Az emberi szervezetben az anionok és kationok egyensúlya fenntartja a folyadékegyensúlyt, az idegműködést és a sav-bázis homeosztázist.