A ködös hipotézis megmagyarázza, hogyan alakult ki a Naprendszer egy forgó gáz- és porfelhőből. A hipotézist a 18. században Immanuel Kant és Pierre-Simon Laplace vetette fel, és azóta is finomították. Az alapötlet azért maradt fenn, mert sok mindent megmagyaráz: miért keringenek a bolygók ugyanabban az irányban a Nap körül, miért fekszenek nagyjából ugyanabba a síkba a pályájuk, és miért hasonló a Nap és a bolygók összetétele.

A történet a következőképpen szól. Egy óriási molekuláris felhő saját gravitációja alatt összeomlott, valószínűleg egy közeli szupernóva robbanása hatására. Az összeomlás során gyorsabban forgott, és koronggá laposodott. A közepe sűrűbbé és forróbbá vált, végül beindítva a magfúziót, és létrehozva a Napot. A korongban porszemcsék összetapadtak, kavicsokat, majd sziklákat, végül pedig bolygómodelleket alkotva. Néhány bolygómodell elég nagyra nőtt ahhoz, hogy bolygóvá váljon. Mások aszteroidaként és üstökösként maradtak meg.

A hipotézist más csillagok megfigyelései is tesztelték. A csillagászok protoplanetáris korongokat találtak fiatal csillagok körül, némelyikben résekkel, ahol bolygók születnek. A Kepler és az ALMA obszervatóriumok közvetlen bizonyítékokat szolgáltattak. A modell nem tökéletes. Nehezen magyarázza meg, hogyan alakultak ki ilyen gyorsan az óriásbolygók, és hogyan fejlődött a Naprendszer felépítése. De továbbra is a bolygótudomány alapja.