A helyenalmélet szerint a különböző hangfrekvenciák a csiga alaphártyájának különböző pontjait stimulálják, és az agy a csúcsingerlés helyéből határozza meg a hangmagasságot.

A magas frekvenciájú hangok a csiga tövében, az ovális ablak közelében keltik maximális rezgést. Az alacsony frekvenciájú hangok messzebbre terjednek, és a csúcs közelében érik el a csúcspontjukat. Az egyes helyeken található szőrsejtek jeleket küldenek, amelyeket a hallórendszer a megfelelő hangmagasságokként értelmez. Az elmélet jól magyarázza a magas frekvenciák érzékelését, és alátámasztja a hallópályában található rendezett tonotópikus szerveződés is.

Az alacsony frekvenciák esetében a helymeghatározás kevésbé pontossá válik, és magának a frekvenciának az időbeli kódolása válik fontosabbá. A modern elméletek ezért kombinálják a hely- és frekvenciaelméleteket, mindegyiknek domináns szerepet tulajdonítva a hallható tartomány különböző részein. A helyenemélet továbbra is az elsődleges magyarázat arra, hogy a csiga hogyan kezdi meg a hangmagasság elemzését.

A helyenalmélet szerint az alaphártya rezgési helye határozza meg a hallható hangmagasságot.