Az ellenfél-folyamat elmélet szerint a színlátás ellentétes folyamatpároktól függ: vörös-zöld, kék-sárga és fekete-fehér. Egy pár egyik tagjának ingerlése gátolja a másikat.

Ewald Hering eredetileg azért vetette fel ezt az ötletet, hogy megmagyarázza azokat a jelenségeket, amelyeket a trikromatikus elmélet nem tudott könnyen kezelni, mint például a komplementer utóképek és az a tény, hogy bizonyos színkombinációk (vöröseszöld, kékessárga) soha nem láthatók. A modern fiziológia azonosított olyan ellentétes sejteket a vizuális rendszerben, amelyek a tüzelésüket egy színre növelik, és a komplementer színre csökkentik. Az elmélet a kezdeti háromcsapos szakasz után működik, a csapjeleket ellentétes csatornákká szervezi át.

Az utóképek mindennapi bizonyítékot szolgáltatnak. Egy vörös felületre bámulva, majd egy semleges háttérre nézve zöld utókép keletkezik, ami összhangban van az ellenfél párban a visszapattanással. Ugyanez a logika érvényesül a többi párra is. Az ellenfél-folyamat elméletet és a trikromatikus elméletet ma már a színfeldolgozás egymást követő szakaszainak kiegészítő leírásaként tekintik.

Amikor az egyik szín aktivitása elnyomja az ellenkezőjét, az ellenfél-folyamat elmélet írja le a mechanizmust.