Az anagnoriszisz az a pillanat egy drámában vagy elbeszélésben, amikor egy szereplő fontos felfedezést tesz – gyakran a személyazonosságával, a kapcsolatával vagy egy helyzet valódi természetével kapcsolatban. Arisztotelész a komplex tragédia kulcsfontosságú elemeként kezelte.

Az Oedipus Rex című műben a felismerés akkor történik, amikor Oidipusz végre megérti, hogy ő maga a gyilkos, akit keresett, és hogy a felesége az anyja. A felfedezés megváltoztatja a korábbi eseményekről alkotott képét, és a cselekményt katasztrófa felé sodorja. Hasonló pillanatok jelennek meg a vígjátékokban és a modern szépirodalomban is, bár a következmények kevésbé végzetesek lehetnek. A felismerés lehet fokozatos vagy hirtelen; a lényeg az, hogy megváltoztatja a szereplő viszonyát a történet világához.

Az anagnorisist gyakran párosítják a peripeteiával, a szerencse megfordulásával. Együttesen hozzák létre számos cselekmény érzelmi fordulatát. Az eszköz azért marad hatásos, mert a közönség osztozik a szereplő tudatlanságból tudásba való átmenetében, és érzi a tudás árának súlyát.

Amikor egy szereplő szeméről lehull a pikkely, és az igazság nyilvánvalóvá válik, a történet elérte anagnorisisét.