A betáplálási tarifa (betáplálási tarifa) fix árat fizet a megújuló energia termelőinek a hálózatba betáplált villamos energiáért. Az ár általában a piaci ár felett van, hogy a projektek életképesek legyenek. A kifizetés hosszú távra, gyakran 15-25 évre garantált. Ez egy olyan politika, amelynek célja a befektetések vonzása a kockázat csökkentésével.

Németország úttörő szerepet játszott a modern betáplálási tarifák bevezetésében 2000-ben. Ez a szabályozás fellendülést indított el a nap- és szélenergia területén. Hasonló programok következtek Spanyolországban, Olaszországban és tucatnyi más országban. A betáplálási tarifák gyorsabban csökkentették a napelemek költségét, mint azt szinte bárki előre jelezte. Az első években drágák voltak, és mára nagyrészt kivezetik őket az érett piacokról.

A kritikusok szerint a betáplálási tarifák túlfizethetik a termelőket és terhet róhatnak az adófizetőkre. A támogatók azzal érvelnek, hogy ezek biztosítják a befektetőknek szükséges bizonyosságot. Az aukciós rendszerek sok helyen felváltották ezeket, lehetővé téve a kormányok számára, hogy kapacitáscélt tűzzenek ki, és a legolcsóbb ajánlatokat vásárolják meg. Mindkét megközelítés működhet. A választás a piac érettségétől és a politikai céloktól függ.

Főbb jellemzők

• Garantált ár a megújuló energiára
• Hosszú távú szerződés
• Elsőbbségi hálózati hozzáférés
• A költségeket az adófizetőkre hárították
• Gyakran aukciók váltják fel