Az agroökológia az ökológiai elvek alkalmazása a mezőgazdasági rendszerek tervezésében és irányításában. A gazdaságokat ökoszisztémákként kezeli, hangsúlyozva a biológiai sokféleséget, a tápanyagkörforgást, a talaj egészségét, a természetes kártevőszabályozást és a rugalmasságot a külső kémiai inputoktól való függés helyett. A kifejezést először az 1920-as években használta Basil Bensin orosz agronómus, majd az 1970-es és 1980-as években vált ismertté olyan tudósok munkája révén, mint Miguel Altieri és Stephen Gliessman, akik az ökológiai elméletet összekapcsolták a hagyományos gazdálkodási ismeretekkel. Az agroökológia olyan gyakorlatokra támaszkodik, mint a köztes vetés, a vetésforgó, a takarónövényzet, az agrárerdészet, az integrált növényvédelem és a komposztálás. Az agronómián túl társadalmi és politikai mozgalommá vált, amely az élelmiszer-önrendelkezést, a gazdálkodók által vezetett kutatást és az igazságos élelmiszerrendszereket szorgalmazza, különösen Latin-Amerikában, olyan szervezeteken keresztül, mint a La Vía Campesina. 2014-ben az FAO nemzetközi szimpóziumokat szervezett, amelyeken az agroökológiát a fenntartható élelmiszertermeléshez vezető útként ismerték el. A támogatók a talaj szén-dioxid-tartalmának javulását, a csökkentett inputköltségeket és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodóképességet említik; A kritikusok rámutatnak a lehetséges hozamkompromisszumokra és a munkaigényes módszerek ipari volumenre skálázásának kihívására.