A keresztény hit egy Istent vall három személyben – Atya, Fiú és Szentlélek. A Szentháromság tana az egyház kísérlete arra, hogy ezt a hitvallást kimondja anélkül, hogy politeizmusba esne, vagy tagadná Krisztus és a Lélek teljes istenségét.

Az Újszövetség nem tartalmaz hivatalos értekezést a témáról, mégis biztosítja az anyagot: az Atyát, aki küld, a Fiút, aki elküldetik, és aki osztozik az isteni névben és előjogokban, a Lelket, aki kiárad, és aki szintén osztozik az isteni munkában. A korai zsinatok, különösen a nikaiai és a konstantinápolyi zsinatok, elutasították azokat a magyarázatokat, amelyek a Fiút alárendelték, vagy a Lelket erővé redukálták. Az így létrejött egy úzia és három hiposztázis – egy lényeg, három személy – nyelvezete vált a klasszikus formulává.

A tanítás nem egy megoldandó rejtély, hanem egy imádandó misztérium. Formálja az imát – az Atyához, a Fiú által, a Lélekben –, és alátámasztja azt az állítást, hogy Isten örökkévaló kapcsolatban áll a világgal, nem pedig magányos. Az emberi tapasztalatokból vett analógiák elkerülhetetlenül hiányosak; illusztrálhatják, de nem tudják megragadni a valóságot.

A Szentháromság-hívők számára Isten megismerése azt jelenti, hogy bevonódunk abba az életbe, amelyben az Atya, a Fiú és a Lélek osztozik.