A színelmélet az az elvek összessége, amely leírja, hogyan hatnak egymásra a színek, és hogyan befolyásolják az érzékelést. Kitér a színkörre, a harmónia-sémákra, a kontrasztra és az emberek által a különböző árnyalatokhoz társított pszichológiai asszociációkra. A művészek és tervezők évszázadok óta tanulmányozzák ezeket az elképzeléseket. Isaac Newton a 17. században feltérképezte a látható spektrumot egy kerékre. Később a teoretikusok olyan fogalmakat adtak hozzá, mint a kiegészítő színek, a meleg és hideg tónusok, valamint az egyidejű kontraszt.

A tervezők színelméletet használnak olyan paletták létrehozására, amelyek koherensnek érződnek. A kiegészítő színek egymással szemben helyezkednek el a színskálán, és nagy kontrasztot hoznak létre. Az analóg színek egymás mellett helyezkednek el, és harmóniát teremtenek. A triádikus sémák három egyenletesen elosztott színt használnak az élénk egyensúly érdekében. A színskálán túl a kontextus is számít. Ugyanaz a piros agresszívnek tűnhet az egyik háttéren, és melegnek a másikon. A kultúra is formálja a jelentést. A fehér a tisztaságot jelképezi egy nyugati esküvőn, és a gyászt egy kínai temetésen.

Alapvető rendszerek

• Kiegészítő: ellentétes színek, nagy kontraszt.
• Analóg: szomszédos színek, harmonikusak.
• Triádikus: három egyenletesen elosztott szín.
• Monokróm: egy árnyalat több értékben.

A színelmélet útmutató, nem szabálykönyv. A legjobb paletták gyakran szándékosan szegik meg a szabályokat, és a tervező pontosan tudja, miért.