A dobfék úgy lassítja a kereket, hogy a fékpofákat a forgó dob belsejéhez nyomja. A dob a kerékhez van rögzítve, és azzal együtt forog. Amikor a vezető lenyomja a fékpedált, a hidraulikus nyomás egy kerékhengert nyom, ami kifelé nyomja a fékpofákat. A fékpofák a dobhoz dörzsölődnek, súrlódást hozva létre és lelassítva a kereket.

A dobfékek évtizedekig mind a négy keréken alapfelszereltségnek számítottak. Olcsóbbak a gyártásukban, mint a tárcsafékek, és alacsony sebességnél is erős fékerőt biztosítanak. Emellett öngerjesztő hatásuk is van: a dob forgása a fékpofát a fékhez húzza, így kisebb pedálerővel növelve a fékerőt. Ezért egyes teherautók és nehézgépjárművek még mindig használják őket.

A dobfékeknek azonban vannak hátrányaik. A dobban tárolják a hőt, ami ismételt hirtelen fékezések során a fékhatás csökkenéséhez vezethet. Nehezebb szervizelni őket, mivel a rugók és a fékpofák a dobban vannak. Emellett nem eresztik le a vizet olyan jól, mint a tárcsafékek, így mély vízben való áthaladás után kevésbé hatékonyak lehetnek.

A legtöbb modern autó elöl tárcsafékeket, hátul pedig tárcsa- vagy dobfékeket használ. A hátsó dobfékek gyakoriak a gazdaságos autókban és a hibridekben, ahol a hátsó fékek kevesebb munkát végeznek, és a regeneratív fékezés csökkenti a kopást. Nem elavultak. Csak ritkábbak.