Amikor a felszíni vizek összefolynak, vagy lehűlés vagy párolgás miatt sűrűbbé válnak, lesüllyednek. Ez a lefelé irányuló mozgás a lefelé irányuló áramlat. Oxigént, hőt és oldott szenet szállít a belső óceánba, és segít lezárni a globális körforgást azáltal, hogy visszajuttatja a korábban máshol feláramló vizet.

A part menti lesüllyedés akkor következik be, amikor a szél a felszíni vizet a part felé hajtja, feltorlasztja és lefelé kényszeríti. A nyílt óceáni lesüllyedés gyakori a szubtrópusi örvényekben, ahol az Ekman-transzport konvergál. A sarki és szubpoláris tengerekben az intenzív téli lehűlés sűrű vizet hoz létre, amely nagy mélységbe süllyed, táplálva a felboruló cirkuláció mélyebb ágát.

A lefelé irányuló régiók gyakran kevésbé produktívak a felszínen, mivel a tápanyagok nem jutnak vissza alulról. Ezek azonban kritikus fontosságúak a mély óceán szellőztetése és az antropogén szén megkötése szempontjából. A lefelé irányuló régiók közvetlen megfigyelése nehéz; jelenlétét a sűrűségszerkezetből, a nyomjelzők eloszlásából és a vízszintes áramlatok divergenciájából következtetik ki.

Az Észak-Atlanti-óceánban lefolyó víztömeg évszázadokig nem feltétlenül tér vissza a felszínre.