Nincs két beszélő, aki pontosan ugyanúgy használná a nyelvet. Az idiolektus a szókincs, a nyelvtan, a kiejtés és a beszédszokások egyedülálló összessége, amely egy adott beszélőre jellemző.

Az idiolektusok a személyes történelmet, az iskolázottságot, a kortárscsoportokat és a stilisztikai preferenciákat tükrözik. A törvényszéki nyelvészek néha elemzik az idiolektális jellemzőket a szerzőség megjelölésében. A mindennapi hallgatók az ismerős hangokat is felismerik, részben az idiolektális jelzéseken keresztül, a puszta hangminőségen túl.

Egy idiolektus leírásához jelentős mennyiségű adatra van szükség egyetlen személytől, különböző kontextusokban. A variációs kutatások az idiolektusokat a konkrét valóságként kezelik, amelyből a tágabb nyelvjárási mintákat absztrahálják. Még egy szorosan összetartó közösségen belül is az egyéni repertoárok kissé elkülönülnek.

• Az egyes beszélők egyedi nyelvi változatossága
• Hangzást, nyelvtant, lexikont és stílust fed le
• Az életrajz és a közösségi hálózatok alakították
• Forenzikus és variációs kutatásokban használják