A biológiai védekezés, vagy biokontroll, élő szervezetek – ragadozók, parazitoidok, kórokozók vagy versenytársak – használata a kártevőpopulációk elnyomására a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban. A megközelítés az ókori Kínáig nyúlik vissza, ahol hangyákat használtak a citrusfák védelmére, és a 19. század végén formalizálódott, amikor 1888-ban sikeresen betelepítették a vedalia bogarat a kaliforniai citrusligetekben a gyapjaspárna-pajzstetű irtására. A biokontroll stratégiái közé tartozik a klasszikus (természetes ellenségek behozatala és megtelepedése), az augmentatív (tenyésztett szerek időszakos kibocsátása) és a konzervatív (az élőhely kezelése a meglévő hasznos élőhelyek támogatása érdekében) módszer. Gyakori szerek a katicabogarak, fátyolkák, parazita darazsak, ragadozó atkák, a Bacillus thuringiensis és az entomopatogén fonálférgek. Az előnyök közé tartozik a csökkent vegyszerhasználat, a célspecifikusság és a környezetbiztonság; a kockázatok közé tartozik a nem célzott hatások, a kiszámíthatatlan megtelepedés és a gondos szabályozási szűrés szükségessége. A modern biokontroll az integrált kártevőirtás sarokköve, és egyre inkább támogatják a kereskedelmi forgalomban kapható rovarirtók és a precíziós kibocsátási technológiák.