A vízhajtók vizelési ingert váltanak ki. Ez az egyszerű hatás az egyik leghatékonyabb módja a vérnyomás csökkentésének és a folyadéktúlterhelés enyhítésének. A vesében fejtik ki hatásukat, blokkolják a nátrium és a víz reabszorpcióját, így mindkettőből több távozik a szervezetből. Az eredmény kevesebb folyadék a véráramban, kisebb nyomás nehezedik a szívre, és kisebb duzzanat a lábakban és a tüdőben.

A főbb osztályok a nefron különböző részeire hatnak. A tiazidok, mint például a hidroklorotiazid, a disztális tubulusban hatnak, és első vonalbeli gyógyszerek magas vérnyomás esetén. A kacsdiuretikumok, mint például a furoszemid, a Henle-hurokra hatnak, sokkal erősebb hatást fejtenek ki, és szívelégtelenség és ödéma esetén alkalmazzák őket. A kálium-megtakarító diuretikumok, mint például a spironolakton, a gyűjtőcsatornában hatnak, és segítik a szervezetet a kálium megtartásában. A tiazid vagy a kacsdiuretikum kálium-megtakarító szerrel való kombinálása gyakori az elektrolitok egyensúlyának megteremtése érdekében.

Gyakorlati szempontok:

• Elektrolitok. A vízhajtók csökkenthetik a kálium- és nátriumszintet. Rendszeres vérvizsgálatokra van szükség.
• Timing. Reggel vegye be az éjszakai vizelés elkerülése érdekében.
• Kiszáradás. A túl sok vízhajtó szédülést és veseproblémákat okozhat.
• Köszvény. A tiazidok és a hurkok növelhetik a húgysavszintet és rohamokat válthatnak ki.

A diuretikumokat olyan állapotokban is alkalmazzák, mint a cirrózis és a nephrotikus szindróma, ahol a folyadék különböző okokból halmozódik fel.