Az első személyű nézőpont egy narrátort használ, aki a történet egyik szereplője, és aki „én”-ként hivatkozik magára. Az olvasó az eseményeket az adott szereplő tudatán keresztül éli meg.

A választás intimitást és közvetlenséget teremt; egyúttal a narratívát arra is korlátozza, amit a narrátor tud, megfigyel, vagy hajlandó felfedni. Egy megbízhatatlan első személyű narrátor bonyolultabbá teheti a történetet, arra kényszerítve az olvasót, hogy megkérdőjelezze a beszámolót. A klasszikus példák az Jane Eyre és a Huckleberry Finn novelláktól kezdve a számtalan modern regényig és novelláig terjednek. A hangnak következetesnek és jellegzetesnek kell maradnia, ha az illúziót fenn akarjuk tartani.

Az egyes szám első személyű narráció lehet retrospektív, amelyben az idősebb narrátor visszatekint a fiatalabb önmagára, vagy jelen időben bontakozhat ki a nagyobb sürgetés kedvéért. Korlátozott terjedelme miatt ritkábban fordul elő epikus vagy panorámás szépirodalomban, mégis kiemelkedő a pszichológiai mélység és a hangvezérelt történetmesélés terén.

Amikor a történetet egy „én” meséli el, aki részt vesz a cselekményben, a nézőpont első személyű.