Egy űrhajónak valahová mutatnia kell. A napelemeknek szükségük van a Napra. Az antennáknak szükségük van a Földre. A kameráknak szükségük van a célpontra. A helyzetszabályozás a járművet helyesen irányítja, és levegő- és súrlódásmentes környezetben működik, hogy csillapítsa a nem kívánt mozgást.

Három fő módszer oldja meg a feladatot. A reakciókerekek belső tömegeket forgatnak az űrhajó forgatásához. A hajtóművek kis mennyiségű hajtóanyagot lőnek ki. A mágneses nyomatékerők a Föld mágneses mezője ellen dolgoznak, ami alacsony pályákon hasznos.

Tipikus hozzáállási módok

• Nadir mutat, a Föld felé néz
• Napvédő üzemmód, a panelek a Nap felé néznek
• Inerciális tartás, rögzített a csillagokhoz képest
• Célpontok közötti elmozduló manőverek

A reakciókerekek elkopnak és eltelnek. Amikor ez megtörténik, a hajtóműveknek vagy mágneseknek deszaturálniuk kell őket, értékes üzemanyagot pazarolva. A mérnökök redundanciát építenek be, mert egy elakadt űrhajót nem lehet elérni javítás céljából.