A Wicca egy modern pogány vallás, amely a huszadik század közepén jelent meg Nagy-Britanniában. Nyilvános arcát Gerald Gardner formálta, aki azt állította, hogy beavatták egy fennmaradt boszorkánygyülekezetbe, és aki az 1950-es években publikált beszámolókat a hiedelmeikről és rituáléikról. Az, hogy az általa állított folytonosság történelmi vagy kreatív volt-e, továbbra is vitatott; az egyértelmű, hogy a Wicca gyorsan egy különálló és növekvő mozgalommá fejlődött.

Az alapvető jellemzők közé tartozik egy Istennő és egy Isten imádata, amelyeket gyakran egyetlen isteni valóság kettős aspektusaként értelmeznek; nyolc évszakhoz kötött ünnep, más néven sabbat megünneplése; a mágia gyakorlása, mint természetes és etikus mesterség; valamint kis csoportok, úgynevezett boszorkányok létrehozása, bár a magányos gyakorlat is gyakori. A rituálék gyakran megszentelt körben zajlanak, és magukban foglalhatják a négy elemet, az utasításokat és az olyan eszközöket, mint az athame, a kehely és a pálca. A wicca Rede – „Ha senkinek sem ártasz, tégy, amit akarsz” – alapvető etikai irányelvként szolgál.

A Wiccának nincs központi tekintélye. A hagyományok teológiájukban, szerkezetükben és hangsúlyaikban is különböznek. Némelyik beavató jellegű és eskühöz kötött; mások nyitottak és eklektikusak. A feminista és ökológiai megfontolások számos ágban befolyásosak voltak. A közvélemény a gyanakvástól bizonyos fokú általános elismeréssé vált, bár a sztereotípiák továbbra is fennállnak.

A gyakorlók számára a Wicca a szenttel való élő kapcsolat útja, ahogyan az a természetben, a testben és az évfordulóban megtapasztalható.