Az érvényesség azt a mértéket jelöli, hogy egy teszt milyen mértékben méri vagy jósolja meg azt, amit mérnie vagy jósolnia kell. Az érvényes teszt az, amelynek eredményei a kívánt módon értelmezhetők.

A tartalmi validitás azt vizsgálja, hogy az elemek megfelelően mintavételezik-e az érdeklődési területet. A kritériumhoz kapcsolódó validitás azt vizsgálja, hogy az eredmények korrelálnak-e egy külső standarddal, akár egyidejűleg, akár prediktíven. A konstrukciós validitás azt vizsgálja, hogy a teszt a mögöttes konstrukcióval kapcsolatos elméleti elvárásokkal összhangban viselkedik-e. A látszatvaliditás – vagyis hogy a teszt relevánsnak tűnik-e – másodlagos, de befolyásolhatja a motivációt és az elfogadást.

Az érvényesség nem egy teszt rögzített tulajdonsága; bizonyítékokon alapuló ítélet az egyes értelmezésekről és felhasználásokról. Egy teszt érvényes lehet az egyik célra, és érvénytelen egy másikra. A megbízhatóság szükséges, de nem elégséges az érvényességhez: a konzisztens pontszámok kevéssé hasznosak, ha nem tükrözik a kívánt tulajdonságot. A folyamatos validációs kutatásra van szükség, ahogy a populációk és az alkalmazások változnak.

Egy teszt annyiban érvényes, amennyiben az eredményeiből levont következtetések igazolhatók.