A binokuláris mélységjelző jelzések olyan mélységjelzők, amelyek mindkét szem használatától függenek. Mivel a szemek vízszintesen el vannak választva egymástól, mindegyik kissé eltérő képet kap a világról; a vizuális rendszer ezt a különbséget használja ki a mélység visszaállításához.

Az elsődleges binokuláris jelzés a retina diszparitása. A közeli tárgyak nagyobb különbséget hoznak létre a két retinakép között, mint a távoliak. Az agy diszparitásérzékeny neuronjai ebből a különbségből számítják ki a mélységet. A konvergencia – a szemek befelé fordulása egy közeli tárgy fixálásakor – másodlagos jelzést ad, különösen közeli távolságban. Ezek a jelzések együttesen támogatják a pontos mélységmegítélést néhány méteren belül.

A binokuláris jelzések nem az egyetlen mélységinformáció-források. A monokuláris jelzések, mint például a relatív méret, az elzáródás és a mozgásparallaxis, csak az egyik szemre vonatkoznak, és nagyobb távolságokon dominálnak. Mégis, a finom sztereó látás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy befűzzük a cérnát a tűbe vagy elkapjuk a labdát, nagymértékben a binokuláris diszperzióra támaszkodik. Azok az emberek, akiknek kora gyermekkoruk óta nincs sztereó látásuk, gyakran kompenzációs módon a monokuláris jelzésekre támaszkodnak, és a hiányosságot csak a vizsgálat után észlelhetik.

A háromdimenziós filmek és a virtuális valóság kijelzők úgy működnek, hogy mindkét szemnek kissé eltérő képet jelenítenek meg, mesterségesen reprodukálva a természetes binokuláris jelzést.