A hangmagasság a hang pszichológiai tulajdonsága, amely leginkább a frekvenciához kapcsolódik. Ez az a tulajdonság, amelytől egy hang magasnak vagy mélynek hangzik.

A magasabb frekvenciákat magasabb hangmagasságként, az alacsonyabb frekvenciákat pedig mélyebb hangmagasságként halljuk. A kapcsolat rendezett, de nem tökéletesen lineáris, és az intenzitás, valamint a felhangok jelenléte befolyásolja. Az alaphártyán található helykódolás és a hallóidegben található időbeli kódolás egyaránt hozzájárul a hangmagasság-észleléshez, a helymechanizmusok a magas frekvenciákon, az időbeli mechanizmusok pedig az alacsony frekvenciákon dominálnak.

Az abszolút hangmagasság – az a képesség, hogy egy adott hangmagasságot vonatkoztatás nélkül megnevezzünk vagy előállítsunk – ritka, és általában korai zenei képzést igényel. A relatív hangmagasság, a hangközök és kontúrok megítélésének képessége, sokkal gyakoribb, és elengedhetetlen a dallamok felismeréséhez. A hangmagasság-észlelés zavarai érintetlenül hagyhatják a hangerőt és a ritmust, miközben megzavarják a beszédintonáció és a zene felismerését.

Amikor egy hang magasan vagy mélyen szól, a hangmagasság az a hangélmény, amelyet a hallórendszer a frekvenciából épített fel.