A vakfolt a látótér azon része, amely a retinán annak a helynek felel meg, ahol a látóideg elhagyja a szemet. Ezen a ponton nincsenek fotoreceptorok, így az oda eső fény nem termel jelet.

Mindkét szemnek megvan a saját vakfoltja, amely a látómező halántéki oldala felé körülbelül 15 fokkal helyezkedik el. Normál körülmények között a rést nem vesszük észre. Az agy a környező mintázatból és a másik szem megfelelő területéről pótolja a hiányzó információt. Egyszerű bemutatók – az egyik szem becsukása és egy kis jel eltüntetése – nyilvánvalóvá teszik a vakfoltot. A kitöltött terület akár a háttér színét vagy textúráját is felveheti, ami azt mutatja, hogy a kiegészítés egy aktív konstruktív folyamat.

A vakfolt létezése emlékeztet arra, hogy az érzékelés nem a retina képének passzív rögzítése. A vizuális rendszer szerkeszti, interpolálja és stabilizálja a bemenetet, mielőtt az elérné a tudatosságot. A kóros szkómákat – betegség vagy sérülés okozta vak területeket – gyakran csak akkor vesszük észre, amikor megnagyobbodnak, vagy amikor a központi látómezőt érintik, pontosan azért, mert ugyanazok a kitöltő mechanizmusok továbbra is aktívak maradnak.

Nem látjuk a látásunkon lévő lyukat, mert az agy már befoltozta.