Az agroerdészet a fák és cserjék növényekkel és/vagy állatállományokkal való tudatos integrálása ugyanazon a földgazdálkodási egységen. A mezőgazdasági és erdészeti technológiákat ötvözi, hogy változatosabb, produktívabb, jövedelmezőbb és fenntarthatóbb földhasználati rendszereket hozzon létre. A hagyományos formák évezredek óta léteznek, a mediterrán olajbogyó- és gabonatermesztő rendszerektől a nyugat-afrikai parkokig és a délkelet-ázsiai házikertekig, de a kifejezést az 1970-es években formalizálta a nairobi Nemzetközi Agroerdészeti Kutatási Tanács (ICRAF, ma CIFOR-ICRAF). A gyakori gyakorlatok közé tartozik a fasorok közötti növények termesztése; az erdőgazdálkodás, ahol a fákat takarmánynövényekkel és legelő állatokkal kombinálják; a szélfogók; a parti védőzónák; valamint az árnyékban termesztett kávé vagy kakaó. Az előnyök közé tartozik a talajerózió szabályozása, a szén-dioxid-megkötés, a mikroklíma mérséklése, a diverzifikált jövedelem, valamint a beporzók és a hasznos rovarok élőhelye. A kihívások közé tartozik a vízért és tápanyagokért folytatott verseny, az összetett gazdálkodás, valamint a lassan növő fák késleltetett hozama. Az agroerdészetet az FAO és a Világ Agroerdészeti Központja klímatudatos stratégiaként népszerűsíti, és egyre inkább jogosult szén-dioxid-kibocsátási és fenntarthatósági tanúsítási rendszerekre.