Az emberi közösségek a végső valóságról, az erkölcsi normákról és a rituális gyakorlatokról alkotott hiedelmeket tartós rendszerekké szervezik. Ezek a rendszerek a vallások. A kifejezés a hagyományok széles családját foglalja magában, nem pedig egyetlen lényeget.

A vallások jellemzően tartalmaznak narratívákat az eredetről és a sorsról, előírt módokat a szent dolgokhoz való viszonyulásra, közösségi intézményeket és etikai tanításokat. Foglalkoznak a szenvedéssel, a halállal és az értelemkereséssel. A formák a magasan intézményesített egyházaktól a képlékeny őslakos gyakorlatokig terjednek. A tudósok vitatkoznak a definíciókról, de a legtöbben elismerik a hit, a gyakorlat és a közösség kombinációját.

A vallás inspirálta a művészetet, a jogot, a jótékonyságot és az erőszakot. Még a szekularizálódó kontextusokban is erőteljes erő marad a személyes identitásban és a közéletben. Az összehasonlító tanulmányok feltűnő hasonlóságokat és megmásíthatatlan különbségeket egyaránt feltárnak. A vallásos élet többet jelent a tételekhez való hozzájárulásnál; formálja az érzékelést, az érzelmeket és a mindennapi szokásokat.

A vallás az egyik legfontosabb módja annak, ahogyan az emberek a létezésüket a végsőnek tekintett dolgokhoz viszonyítva rendezték.