A tanuláselméletben a diszkrimináció az a képesség, hogy különbséget tegyünk egy feltételes inger és más, nem ugyanazt az eredményt jelző ingerek között. A szervezet a releváns jelzésre reagál, és visszatartja a választ a hasonló, de irreleváns ingerektől.

Egy adott hangra nyáladzó kutya a képzés korai szakaszában a közeli frekvenciák hangjaira is nyáladozni fog. A további képzéssel, ahol csak az eredeti hangot követi az étel, a válasz szelektívebbé válik. Ugyanez a folyamat játszódik le az operatív kondicionálásban is: egy galamb csak akkor csipkedi a kulcsot, amikor egy adott lámpa világít, mert csak akkor termel a csipkedés ételt. A megkülönböztető tréning élesíti a viselkedést és megakadályozza a pazarló reagálást.

Az ingermegkülönböztetés az általánosítás ellentéte. Együttesen lehetővé teszik egy élőlény számára, hogy a helyzetek széles skáláján megfelelően reagáljon – elég széles körben ahhoz, hogy hasonló lehetőségeket lásson, és elég szűk körben ahhoz, hogy elkerülje a téves riasztásokat. Az emberi tanulásban ugyanezek az elvek vonatkoznak a nyelvi kategóriákra, a társas jelzésekre és a készségszintű teljesítményre.

A diszkrimináció a nyers asszociációt pontossá alakítja.