A teológia fegyelmezett elmélkedés Istenről és mindenről, ami Istennel kapcsolatos. A szó jelentése „az isteniről szóló diskurzus”, és a gyakorlat olyan régi, mint a vallási hagyományok, amelyek anyagot adnak neki.

A keresztény teológia jellegzetes módszereket és felosztásokat fejlesztett ki. A bibliai teológia a Szentíráson keresztül követi nyomon a témákat. A történeti teológia azt vizsgálja, hogyan fogalmazódott meg a tanítás az évszázadok során. A szisztematikus teológia a főbb témákat – Isten, teremtés, emberiség, Krisztus, Lélek, egyház, utolsó dolgok – koherens egésszé szervezi. A gyakorlati teológia azt kérdezi, hogy ezek az igazságok hogyan formálják az imádatot, az etikát és a lelkigondozást. Más vallási hagyományoknak is megvannak a saját párhuzamos vállalkozásaik, még akkor is, ha nem ugyanazt a nevet használják.

A teológia soha nem puszta spekuláció. Egy hívő közösségből fakad, és továbbra is elszámoltatható a közösség forrásaival – a Szentírással, a hagyománynal, az értelemmel és a tapasztalattal, változó kombinációkban. Lehet konzervatív, amely a bevett tanítások megőrzésére törekszik, vagy konstruktív, amely a hit új kontextusokban való újrafogalmazására törekszik. Legjobb formájában egyszerre szolgálja a világosságot és az alázatot: a világosságot azzal kapcsolatban, hogy mit lehet mondani, és az alázatot a minden megfogalmazást meghaladó misztériummal kapcsolatban.

Amikor a teológia elfelejti, hogy egy élő Istenről beszél, ideológiává merevedik. Amikor emlékezik, akkor az imádságos gondolkodás egy formája marad.