Az érzelem az egész szervezet összehangolt válasza, amely magában foglalja a fiziológiai izgalmat, az expresszív viselkedést és a tudatos élményeket. Felkészíti a testet a cselekvésre, közli az állapotot másokkal, és meghatározza az események értelmezését.

Az olyan alapvető érzelmek, mint a félelem, a harag, az öröm, a szomorúság és az undor, már a fejlődés korai szakaszában megjelennek, és kultúránként felismerhető arckifejezéseket mutatnak. Az összetettebb érzelmek – a büszkeség, a szégyen, a bűntudat, az irigység – jobban függenek a társadalmi kontextustól és az önreflexiótól. Az elméletek az összetevők sorrendjében különböznek. A James-Lange nézet szerint a testi változások először következnek be, majd érzésként értelmezik őket; a Cannon-Bard nézet szerint az izgalom és az érzés együtt keletkezik; a kognitív elméletek a helyzet értékelését hangsúlyozzák kritikus lépésként.

Az érzelem nem az ész ellensége. Prioritást ad a céloknak, jelentőséget ad az emlékeknek, és gyors döntéseket vezet, amikor a teljes elemzés lehetetlen. Az érzelmek szabályozásának zavara számos pszichológiai rendellenesség központi eleme, és a terápiák gyakran az érzelmi válaszok tudatosságának és rugalmasságának növelését célozzák.

Az érzelem a test és az elme együttes ítélete a pillanat jelentéséről.