Ahogy az óceán elnyeli a szén-dioxidot a légkörből, a kémiai reakciók növelik a hidrogénionok koncentrációját és csökkentik a tengervíz pH-értékét. Ez a folyamat az óceánok savasodása. A felszíni pH-érték már körülbelül 0,1 egységgel csökkent az iparosodás előtti idők óta, ami a savasság nagyjából 30 százalékos növekedését jelenti.

Az alacsonyabb pH csökkenti a karbonátionok rendelkezésre állását, amelyekre sok élőlénynek szüksége van a kalcium-karbonátból készült héjak és vázak felépítéséhez. A korallok, a pteropodák, az osztrigák és egyes planktonok különösen érzékenyek. A savasodás befolyásolhatja a halak és gerinctelenek fiziológiáját, viselkedését és érzékszervi képességeit is. A hatások fajonként, életszakaszonként és a helyi körülményektől, például a hőmérséklettől és a tápanyag-ellátottságtól függően változnak.

Mivel a CO2 jól elkeveredik a légkörben, a savasodás globális jelenség, bár a part menti vizek további pH-változást tapasztalhatnak a helyi folyamatok miatt. A CO2-kibocsátás csökkentése az egyetlen alapvető megoldás. Egyes akvakultúra-műveletek már most is pufferként működnek a víz kémiájában a sebezhető lárvák védelme érdekében. A karbonátkémia hosszú távú monitorozása ma már a globális óceánmegfigyelő rendszer része.

A pteropoda vékony héja elkezdhet oldódni az aragonithoz képest telítetlen vízben.