A szellem a személy nem fizikai aspektusa, és a keresztény használatban a Szentháromság harmadik személyének neve is. Ugyanaz a szó kettős feladatot lát el, és az átfedés szándékos.

A héber Bibliában Isten ruachja a lehelet vagy szél, amely életet ad, inspirálja a prófétákat és erőt ad a vezetőknek. Az Újszövetségben a Szentlélek Jézus keresztelésekor leszáll, pünkösdkor kitöltetik, és a hívőkben lakozik az eljövendő kor előlegeként. A Lélek meggyőz, vigasztal, vezet és ajándékokat oszt a közjóért. A keresztény teológia ragaszkodik ahhoz, hogy a Lélek nem személytelen erő, hanem személyes jelenlét, isteniségében egyenlő az Atyával és a Fiúval.

A Szentháromság-hiten kívül a szónak ma is súlya van. Sok kultúra az emberi szellemet a bátorság, a rugalmasság vagy a kreativitás székhelyeként említi. Egyes filozófiai hagyományok megkülönböztetik a szellemet a lélektől, az előbbit a személy legmagasabb, Istenhez közel álló aspektusának tartva fenn. A hétköznapi nyelvben a szellem embere olyan valaki, aki nem hajlandó összetörni magát.

Akár isteni, akár emberi vonatkozású, a szellem a valóság azon dimenzióját nevezi meg, amelyet nem lehet megmérni vagy lemérni, mégis a hatásai alapján ismert.